Auguszt Elek és Strebek Erzsébet

1. GENERÁCIÓ

„Én, John Menzel balassagyarmati cukrászmester polgár igazolom, hogy Auguszt Elek Hont megyei inámi születésű 17 éves katolikus vallású 1847. október 17-én hozzám szegődött 5 évre inasnak. Mivel tanuló idejében dolgosnak és iparkodónak bizonyult, bátorkodom ebben a szabaduló levélben elmondanom és leírnom, hogy a szakma minden területén, a finom hozzáállása a legjobb és legeredményesebb volt részéről.”

Balassagyarmat, 1852. október 14.

Az Auguszt-dinasztia alapítójáról fotográfia helyett ez a dokumentum maradt az utókorra. Később, az 1860-as években került Budára, és a Fő utcában a Friedl cukrászdában dolgozott – itt ismerte meg későbbi feleségét, Strebek Erzsébetet, aki a tulajdonos sógornője volt. 1869-ben nyitotta meg első üzletét a jelenlegi Dózsa György tér helyén, az akkori Tabánban. 1870. november 3-án kötött házasságot Strebek Erzsébettel a Krisztinavárosi Plébániatemplomban. Négy gyermekük született: 1871-benAnna, 1873-ban Mária, 1875-ben József, majd 1877-ben Elek. Az 1870-es évek végén az üzlet az Attila út 24. szám alá költözött. Auguszt Elek 1881-ben agyhűdés következtében meghalt, halála után felesége vitte tovább a cukrászda irányítását. Mindkét fia cukrász lett, de a szerény tabáni cukrászda akkor indult el a fejlődés útján, mikor az idősebb fiú, Auguszt E. József átvette édesanyjától annak vezetését. A fiatalabb fiú, Elek siketnéma volt. A két testvér között a kezdetektől szoros, szeretetteljes kapcsolat szövődött, később Elek felügyelte a szakmai munkát a családi cukrászda műhelyében. Strebek Erzsébet 1911-ben bekövetkezett haláláig vezette az Attila úti üzletet, mely 1908-tól, a Krisztina téri cukrászda megnyitásától fióküzemként működött.

 

VISSZA

 

H-1024 Budapest, Fény u. 8.      
auguszt@t-online.hu
(+36 1) 316 3817
+36 30 964 4891


 

©Auguszt József Cukrász Kft.

Kapcsolat


H-1024 Budapest, Fény utca 8.      
auguszt@t-online.hu
(+36 1) 316 3817
+36 30 964 4891


Kövessen minket

© Auguszt József Cukrász Kft.
 Minden jog fenntartva! 

Nyitvatartás

Hétfő: Zárva
Kedd: 10:00 - 18:00
Szerda: 10:00 - 18:00
Csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 9:00 - 18:00
Vasárnap: Zárva